Szerzőink

2018-10-30

Frang Gizella

1989–ben Szombathelyen magyar nyelv- és irodalom, ének-zene szakos tanári oklevelet szerzett, 1992-ben az ELTE BTK-n diplomázott, 1999–ben „rádiós-televíziós riporter, szerkesztő” felsőfokú oklevelet kapott.

Pályáját újságíróként kezdte, mellette a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban volt óraadó tanár. Zsurnalisztaként a Soproni Hírlap, a Kisalföld, a Nyugati Hírlap valamint az Új Hírek és az Új Magyarország munkatársa volt. Három kisgyermeke mellett is írt és szerkesztett: előbb helyi lapokat. Azután 2000-2002 között a Magyar Nemzet belső munkatársa, később soproni tudósítója, 2003-ban a Magyar Katolikus Rádió, majd a soproni Corvinus Rádió szerkesztő-riportere. Két évig a soproni Polgármesteri Hivatal sajtóreferense, mellette 2006-2007 között a Porpáczy Aladár Szakközépiskola (Fertőd) tanára is.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karára 2011– ben került óraadó tanárnak.

Mindemellett különböző szakmai munkákat is vállalt: 1988-ban, a főiskolán, hangszerismertető-zenetörténei oktatófilmet készített; 1993-ban a Pán-Európai Piknik emlékére az Európanap című országos kiadványt szerkesztette. Kidolgozta a tervezett solymári tv-stúdió, majd két ottani lap, később a soproni Köz-Élet című közéleti periodika szakmai koncepcióját. 2011-2012-ben leírta és beadta a városnak a “Fenntartható Fejlődés”—Brennbergi oktatási-kulturális-gazdasági koncepció vázlatát. 2000-ben a Győr- Moson- Sopron megyei Honismereti Pályázaton kiemelt I. díjjal jutalmazták pályaműveit.

A Soproni Egyetemen a tanítás és média-szakmai felkérések mellett 2012 óta 12 konferencián vett részt, több tudományos ismeretterjesztő előadást tartott (Sopronban, Kapuváron és Pécsett), és többnapos továbbképzést Szabadkán (Szerbia).

A Magyar Tudományos Művek Tára 35 önálló publikációját jegyzi, melyek között egy önálló kötet, egy könyvrészlet, számos szakmai tanulmány, több könyvismertetés és egyéb publikáció is található.

További cikkek a témában


bozsbvari-cut
Szerzőink

2018-10-18

Bózsvári József

Bózsvári József évek óta aktív szerzője kiadónknak, cikkeivel, szakmai tartalmaival sok pedagógust és intézményvezetőt, kollégát segített már.